Zűrös csajszi, rögös útjai...

Nem tudom mi van velem. Hétőn lejöttünk a kedvesemhez. Több mint egy hete vagyunk éjjel-nappal együtt. Volt pár össze-össze zörrenés de nem vészes. Miattam törölte magát az egyik játékból mert zavart hogy néha előrébbvaló mint mi. Nem kellett volna, de mindegy. Lassan eljő a vasárnap megyünk haza, annyire nem akarom, nem vágyom rá. Jó lenne maradni még egy hetet. Anyagilag is jobban jönnénk ki, a tulaj sem szólt egy szót sem és legalább együtt lennénk. Neten sem ogunk tudni beszélni, ami azt fogja eredményezni, hogy egész héten ingerült leszek mert nem tudom mi van vele. Egész nap nagyrészt ülünk a panellban és semmi olyat nem csinálunk mi kicsit is építené a kapcsolatunkat. De legalább együtt vagyunk. Takarítottunk, főztünk, a gyerkőccel foglalkoztunk és igazából ennyi. Hiába vagyok itt vele, hiába látom minden percben és ölelem valahogy valami mégis hiányzik. Hiányzik az első pár hét, az incselkedés, a flört, a romantika. Hogy éreztessük a másikkal, hogy meg akarjuk szerezni, örökre... Jó itt vagyunk egymásnak, történt már egy két dolog mióta együtt vagyunk, de attól még nem kellene elaposodnia mindennek, Vagy tévedek? Szeretnék vele lenni, csak úgy a karjai között, kifeküdni a fűben a dunaparton, nézni közben, hogy játszik a kisfiúnk. Nem nagy álmok, vágyak, megvalósíthatók, csak miér mindig én? Lehet délután ráveszem menjünk ki piknikezni... Jó idő van süt a nap. Nem kellene nekem sem itt benn rostokolnom.