HTML

Zűrös csajszi, rögös útjai...

"Nem az az igazi fájdalom, mitől könnyes lesz a szem, hanem amit magunkban hordozunk, titokban, csendesen..."

Linkblog

Reklám

Pfff

LaLona 2012.02.28. 13:10

Az elmúlt hetekben nagyon tele volt a hócipőm úgy mindenkivel, valahogy mondtam, éreztem, hogy nem kéne, nem akarok én ide jönni, mert nem lesz jó vége, nos természetesen megint igazam volt, mint mindig. Sebaj, legalább fény derült pár dologra. Hó elején voltunk dokinál, mint kiderült újra nyomán van és akadt még egy két probléma, illetve egy "jó" hír. Terhes vagyok. Jelenleg tényleg Terhesnek érzem magam és nem a szó áldott értelmében, hanem a teher értelmében. a lehető legrosszabbkor jött ez a baba. Párom kijelentette, hogy ha kell egyedül neveli fel de nem akar még egy gyereket elveszteni. Eléggé abortusz ellenes vagyok, de igazat megvallva ha nem lenne ilyen személyiség és nem  tudnám, mennyi mindenen ment eddig egyedül keresztül és mennyi mindent éltünk át együtt akkor elvetetném, mert nagyon megszorult helyzetben vagyunk. Döntöttünk, megtartjuk. Nem igazán az én döntésem volt, de bízom a páromban. Nagyon szeret minket és megérdemel egy kis boldogságot, arról nem is beszélve, hogy az előző terhességről maradt komplikációk miatt illetve a most fényre derült dolgok miatt nem is biztos, hogy lehetne még egy később. Jelenleg óv és félt minket, sokat foglalkozik fiával és persze velünk is, pihenésre int ha erőltetném magam és kiveszi kezem közül a munkát ha látja, hogy fáradt vagyok. Igazi szeretetreméltó férj lesz belőle és már most igazi óvó, féltő apuka, sokan példát vehetnének róla.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lalona.blog.hu/api/trackback/id/tr74219920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása